2010. augusztus 22., vasárnap

Azt a csirkefülit!!!...ez egy hosszú hét volt....

Na akkor vágjunk is bele....

Nah persze nem így ahogyan a képen vadul csápoló kelta elvtársak,de csak lazán, könnyedén. Hosszú hét volt ez, kifejezetten hosszú. azzal nem igazán fárasztanék senkit hogy szinte egész héten délelőttös voltam. Aztán jött a hétfő , mikor is egy remek ötlettől vezérelve vízipipa és sör alapú összeröffenést tartottunk az albérletben. Majd másnap menten munkába 5:40-re. Végül is 6:20-ra beértem....
Majd ugyanígy késleltettem érkezésemet csütörtökön ( egy héten kétszer, jó mi?), ám ekkor nem a társaság, a pia vagy a vízipipa, hanem a 4:30-as INTERCITY mosdójának telehányása vett rá erre. Apropó, mit is kerestem én a hajnali vonaton? Hát az osztálytalálkozómról igyekeztem át Szegedre, laza 3 óra alvással a tarsolyomban. Majd ezek után még szombaton várt egy íjászbemutató, amit le kellett valahogy szerveznem...és hát ahogy az lenni szokott, ami ilyenkor elromolhat az el is romlik (íj, kocsi, telefon...meg a lóversenypálya időzónája, ahol is a 15:40 valamikor 16:50 körül kezdődik...), de megoldottuk.
Bár tudom hogy, Ren kollégának egy mega-giga-szuper-hiper méretű posztot ígértem, de mivel a fárasztó dolgok felemlegetésétől még fáradtabb lettem (na meg másodjára írom meg, hogy verném a fülébe, mert kilépett a google fiókból...), és már unom kijavítgatni visszamenőleg az összes gépelési hibát, ezért most ennyi volt.
De azért fülelek ám...













Üdv: Szittya san

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése